Események betöltése
Ez az esemény elmúlt.

Horváth Kristóf „Színész Bob” és a társulat:
CIGÁNY MAGYAR
csapatépítő tréning magyar állampolgároknak

„Létezik-e a döntés szabadsága, ha éhes a húgod? Hogyan sminkel egy hajléktalan? Milyen az íze a készenlétis bakancsának? A szivargyújtó okozta sebhely örökre megmarad-e nemi erőszak esetén? A szegénység kreatívvá tesz, a kirekesztettség különlegessé. Nem csoda, hogy a Tudás Hatalom csoport tagjai szándékosan születtek bele ebbe. Mert cigánynak lenni jó, még akkor is, ha soha nem felejtjük el, hogy a személyi igazolványunkon az állampolgárság utáni kettőspont mögött ez áll: MAGYAR.”

A fiatal roma művészekből álló, hat éve alakult csoport tagjai a társadalom egészét megszólító rap- és slamszövegek, fórumszínházi előadások és hátrányos helyzetű gyerekekkel való közös alkotások után ezúttal saját emlékeiket dolgozzák fel egy előadásban, olyan eseményekről beszélnek, amelyekről a híradó elmulasztott beszámolni.

 

játsszák:
Farkas Franciska
Oláh Edmond
Pápai Rómeó
Pászik Cristopher
Varga Norbert

rendező:
Császi Ádám

 

A Mentőcsónak Egység az Átrium Junior program keretén belül működik.
Jegyek kaphatók személyesen az Átrium (1024 Budapest, Margit körút 55.) és a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház (1027 Budapest, Jurányi u. 1.) jegypénztárában, online a http://atrium.jegy.hu címen, valamint az ismert jegyforgalmazóknál, diákoknak, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak személyes vásárlás esetén 40% kedvezménnyel (az arra jogosító igazolvány bemutatásával). Csoportok egyeztetése a jegy@atrium.hu címen lehetséges.